A szent hegy Adam’s Peak, mely 2304 méter magas 18 km északkeletre található Ratnapurától, Sabaragamuwa tartomány fővárosától. A Sri Pada – szingaléz nyelven „szent lábnyom”, – egy sziklamélyedés, amely 170 cm hosszú és 46 cm széles, és hasonlít egy emberi láb nyomára. A Sri Pada-t a buddhisták, hinduk, keresztények és muszlimok egyaránt nagy tiszteletben tartják. A csúcsot minden évben különböző vallású zarándok keresi fel.

Az Ádám-csúcs nem a legmagasabb hegye Srí Lankának – ez a megtiszteltetés Pidurutalagalaé, – de piramisra hasonlító formája a környező hegylánc fölé magasodik. Az Ádám-csúcsot körülvevő terület egy trópusi esőerdő, és magában foglalja a Peak Wilderness Sanctuary-t is, amelyet 1940-ben természetvédelmi területté nyilvánítottak. Ez a terület ad otthont egy nagy elefántpopulációnak, amelyet a körülvevő teabirtokok szigetelnek el az alföldtől. Srí Lanka három fő folyója – a Kelani, a Walawe és a Kalu – az Ádám-csúcsról ered. A csúcs gneisz kőzetből áll, és arról ismert, hogy gazdag gránitokban, rubintokban és zafírokban.

A hegyet már Srí Lanka őslakosai is imádták, akik Samanalakandának nevezték és a sziget négy őrző istenségének egyikéről, Saman-nak neveztek el. A hinduk Sivan Adi Padhamnak hívják a hegyet, mivel úgy vélik, hogy Shiva hagyta az óriási lábnyomot a csúcson. A Mahavamsa-ban dokumentált buddhista hagyományok azt mutatják, hogy a lenyomatot Buddha harmadik, egyben utolsó Srí Lanka-i látogatása során hagyta hátra a hegyen. Néhány portugál keresztény, amikor a 16. században Srí Lankára érkezett, azt állította, hogy a lábnyomot Szent Tamás hagyta hátra, aki a hagyomány szerint a kereszténységet hozta Srí Lankára. A muszlimok úgy vélik, hogy ezen a helyen Ádám, a paradicsomból való kiűzése után, ezer évig állt fél lábon vezeklésként és hagyta itt lábnyomát.

A Sri Pada korai említése I. Vijayabahu király uralkodásának idejéből származik, aki 1055 és 1110 között uralkodott. A Gilimale nevű helyen található kőfeliratok arra utalnak, hogy Gilimale falut a Sri Pada-ra tartó buddhista zarándokok szükségleteinek kielégítése céljából hozta létre, melyben útszéli pihenőházakat is létesített. Nissankamalla király aki 1187-1196-ig uralkodott a lábnyom védelmére egy kőlapot építtetett. Később több szingaléz király is meglátogatta a hegytetőn lévő szentélyt. Devaprathiraja, II. Parakramabahu király minisztere utakat épített a hegyre, és vasláncokat szereltetett fel vasoszlopokra, hogy a a zarándokok számára megkönnyítse a feljutást. A legendák szerint a láncokat Nagy Sándor helyezte el, bár nincs bizonyíték arra, hogy Srí Lankáig eljutott volna.

Az Ádám-csúcsot az irodalom és az útleírások is említik. A 6. századi tamil eposz, a Manimekalai a Ratnadipa szigetén található Samantakuta csúcsára – „Drágakövek szigete” – utal, mint Buddha lábnyomának helyszínére. Az Ádám csúcs Marco Polo a nagy felfedező és Ibn Battuta utazó írásaiban is megtalálható. A Tuhfat al-Mujahidin, az indiai Malabar régióban élő muszlimok történetéről szóló könyv, első letelepedésüket az országban az Ádám-csúcsról hazatérő zarándokcsoportnak tulajdonítja. A 14–15. századi kínai utazó, Ma Huan úgy írja le az Ádám-csúcsot, mint amely bővelkedik rubintokban és drágakövekben. Az Ádám-csúcsot a 19. században egyre több európai kezdte megmászni és írni róla. John Davy orvos és vegyész egy 1817-es levelében, amelyet híresebb testvérének, Sir Humphry Davy- nek címzett, úgy említi az Ádám-csúcsot, mint egy meredek és időnként nehéz utat a csúcsra, és írásában megemlíti a vasláncokat és a sziklalépcsőket, amelyek segítik a zarándokokat a csúcsra jutni.